Karaoke

26-án délután semmi programom nem volt, ezért találkoztam egy thai lánnyal aki Saitama körzetben van február óta.
Azt hittem, a fogadóanyukám esetleg jön velünk, vagy kocsival elvisz és a karaoke után felvesz, de nem. Egy napja lakom náluk, de csak annyit mondott, hogy vigyem magammal a fogadóhúgom telefonját, mert azon van internet, és menjek haza gyalog, ha bármi baj van, hívjam. Ez nem azt jelenti, hogy nem érdekelte őket, hogy hova megyek, hanem hogy a japán kultúrában a tinédzserek már ennyire önállóak. Őszintén szólva, ez nagyon meglepett, de tulajdonképpen jól esett.
Kocsival elvittek Omiya állomásig, ahol kiraktak minket, és megkerestük a helyet, amit kinéztünk.
A japánok kétféleképpen beszélnek a külföldiekhez. Először esetleg megpróbálnak angolul beszélni, de amikor felteszünk egy japán kérdést vagy japánul köszönünk, azonnal úgy beszélnek hozzánk, mintha anyanyelvi beszélők lennénk. Ez így történt a karaoke lobbijában is.
A recepciós elmagyarázta, hogy a hely 4-ig tele van, és úgy döntöttünk, hogy akkor visszajövünk.
Átmentünk egy szomszédos bevásárlóközpontba, ahol először csak cél nélkül csavarogtunk, aztán megkérdeztem, hogy van-e könyvesbolt.
Kiderült, hogy az egész hetedik emeletet egy nagy könyvesbolt foglalta el. Volt egy nagyon nagy CD és DVD részleg, először azt néztük meg, aztán nekiindultunk a könyveknek.
A bolt hatalmas volt, és úgy nézett ki, mint egy színbomba. A könyvek borítói mind nagyon színesek voltak (problémáim vannak a képek feltöltésével a blogra, ezért a képeket csak Instagramra és Facebookra teszem fel).
A könyvek mind nagyon olcsók! Japán egy nagyon drága ország, de a könyvek olcsók. Klasszikus irodalmat találtam 100-200 yenért, ami átszámítva 250-500 forint. Majdnem vettem könyvet, de végül mégsem.
Ezután átnéztünk egy 100 yen boltba. Ennek a koncepciója ugyanaz, mint Magyarországon a 100 forintos boltoknak vagy a kínai kereskedéseknek, azzal a különbséggel, hogy itt tényleg majdnem minden 100 yen.
A boltnak már most volt Halloween részlege.
Végül négy órára visszamentünk karaokézni, és már volt is hely.
Japánban hatalmas a karaoke-kultúra. Még a kisebb városokban is van karaoke, és relatíve olcsó. Diákkedvezménnyel fél óra 200 yen, de ezt mi még nem tudtuk igénybe venni, mert Naradának nem volt igazolványa, én pedig még nem kaptam meg az enyémet. Egy kis plusz fizetésével az italfogyasztás korlátlan.
Az ilyen helyeken kis szobák vannak, ahol van egy karaoke-gép, mikrofonok, és egy asztal. Mi is egy ilyen, két mikrofonos szobát kaptunk.
Nehezen találtunk olyan dalokat, amiket mindketten szeretünk, és benne is voltak a gépben.
Az egy óra meglepően gyorsan eltelt. Fejenként 500 yent fizettünk. Utána hazagyalogoltam. 5 óra körül már elindult lefelé a nap, de még mindig 35°C felett volt a hőmérséklet, a páratartalom szokás szerint kibírhatatlan. A japánok mindig tartanak maguknál egy pici törülközőt, amivel folyton törülgetik az arcukat és én is ezt csinálom, de a meleg még mindig kibírhatatlan. A házban minden szobában van légkondi, és szinte folyamatosan járatjuk.
Este elmentünk egy koreai barbecue étterembe. A japán és a koreai ételek itt sokkal finomabbak, mint otthon. Rengeteg dolog van, amit még csak nem is láttam eddig, de megígértem magamnak, hogy semmire sem mondok nemet, és eddig még nem bántam meg.

I didn't have anything to do on the 26th, so in the afternoon I went out with a Thai girl who is in Saitama district since February. I thought my host mum would come with us or take us by car, but no. I had been living with them and all she said was 'take your sister's phone with you, it has internet, you can walk home, if you're lost, call me.' This didn't mean that they didn't care about me, it's just that in their culture that teenagers are this independent. To be honest this surprised me, but deep down it felt good.
My mum took us to Omiya station by car, and there we searched for the place we chose earlier.
The Japanese have two ways to talk to foreigners. They either try English, but when we speak a word of Japanese, they unleash on full Japanese, as if we were native speakers. The exact same happened at the lobby of the karaoke.
The receptionist explained that the place was full until 4 o'clock, so we decided that we would come back later.
We went to the neighbouring shopping mall, where first we just wandered aimlessly, but then I asked if there was a book shop.
Apparently, the whole 7th floor was a book shop. There was a huge CD and DVD department, and first we had a look at that and then we moved on to the books.
The store was huge and it looked as if a bomb of colours was dropped on it (I have troubles uploading pictures to my blog so the pictures will be uploaded to my Facebook and Instagram).
Books are so cheap here! Japan is an extremely expensive country, but books are cheap. I found classical literature for ¥100-200. I almost bought a book but in the end I didn't.
Then we went to a ¥100 shop. It is basically a convenience store where most things are ¥100. The Japanese are already getting ready for Halloween and there were Halloween decorations already.
Finally we went back to the karaoke place at 4pm. In Japan, the culture of karaoke is huge. Even smaller towns have karaoke, and it's relatively cheap. Half an hour with student's discount is ¥200, but we couldn't go for the student's discount cause Narada didn't have her student ID on her and I don't have it yet. With a bit of extra money, the drinks are unlimited.
These places have small booths, where there are mics, a karaoke machine, and a table. We got a smaller booth with 2 mics.
It was a bit hard to find songs that the both of us liked and the machine also had them.
The one hour flew past really fast. We both paid ¥500-500. Then I started walking home. At 5pm the sun was already setting but the temperature was still above 35°C, and as always, the humidity was unbearable. The Japanese always carry a small towel to wipe away the sweat and I do the same. In the house there is AC in every room, and it's on most of the times.
In the evening we went to a Korean BBC restaurant. Japanese and Korean foods are so much more delicious than at home.
There were many things that I haven't even seen before, but I promised myself not to say no to anything and I haven't regretted that yet.