Első nap az iskolában // First day of school

Szeptember elsején megnyitották a tanév második harmadévét, és nekem ez volt az első napom az iskolában.
Reggel hatkor keltem, felvettem az egyenruhám, megettem a reggelit, amit a fogadóanyukám készített, és 7-kor elindultam.
Az út az otthonomtól az iskoláig kb. másfél óra, buszra, vonatra, majd megint buszra kell szállnom. A második busz végállomása az iskola, úgyhogy nagyon sokan voltunk ugyanabban az egyenruhában. Látszólag senkit nem érdekelt, hogy egy külföldi van a buszon, sokan aludtak, mindenki más a telefonját bújta.
Az iskola előtt egy angoltanár várt, aki bekísért az iskolába, és felvitt a tanáriba. Együtt átolvastuk és átjavítottuk a beszédemet, megkaptam az órarendemet (13 tantárgyam van és minden nap 7 órám, 8:45-től délután 4-ig).
Ezután lementünk megvenni az iskolai papucsomat. Mivel én elsőéves (tizedikes) vagyok, a papucsom talpa piros, a másodéveseké sárga, a harmadéveseké pedig zöld. Így akárkivel szembemegyek a folyosón, azonnal tudják, hogy az új cserediák elsőéves.
Mivel esett az eső, az évnyitó szövegét  hangosbemondóban olvasták fel. Engem is bemutattak, és felolvastam a körülbelül egy perces bemutatkozó beszédemet. Nagyon izgultam, de szerintem nem remegett a hangom, és amikor kimentem a közvetítőszobából, a tanárok megtapsoltak, és megdícsértek, hogy mennyire szépen beszélek japánul. Persze papírról felolvasni könnyű.
Nem sokkal később lejött értem az osztályfőnököm, egy fiatal női matektanár, és felkísért az osztálytermembe (első évfolyam C osztály). Ott még egyszer bemutatkoztam, és leültem a helyemre, ami az ablak mellett leghátul volt, de hétfőtől új ültetés lesz, és én megkértem a tanárnőt, hogy előre ültessen, mert vaksi vagyok.
Az osztályfőnök elmondta, hogy mi fog történni a következő harmadévben, és emlékeztette az osztályt, hogy a sok program mellett a tanulás az első. Ezután az osztály közösen eldöntötte, hogy az iskolai fesztiválon mit fogunk csinálni (minden osztály készül valami programmal). Volt pár dolog, amit nem értettem, de az osztályom nagyon segítőkész volt, és mindent addig magyaráztak, amíg biztosak voltak benne, hogy értem, hogy miről van szó. A lányokkal sokat beszéltem, de a fiúk nagyon szégyenlősek voltak és nem tudtam velük még beszélni.
Iskola után rögtön jöttem haza, az út megint másfél óra volt.
Úgy néz ki, hogy a japán standard szerint aranyos vagyok. Amikor a folyosón láttam, hogy valaki néz, meghajoltam és integettem, és minden lány azonnal felkiált, hogy kawaii (aranyos). Ezután általában szégyenlős leszek, és eltakarom az arcom, ami után csak még jobban mondják, hogy kawaii. És én még szégyenlősebb leszek. Ördögi kör.

On the first of September, an opening ceremony for the second trimester of the schoolyear, also my first day.
I woke up at 6 am, wore my uniform, ate the breakfast that my host mother made me and left the house at 7.
My school is pretty far from my house. I have to take a bus, a train, and then a bus again, and the whole journey takes about one and a half hours. The second bus's terminal is the school so there were many of us wearing the same uniform. Seemingly no one was interested in the fact that there is a foreigner on the bus, the people were either sleeping or on their phones.
In front of the school, an English teacher was waiting for me and he escirted me to the teachers' room where we checked my speech and he gave me my timetable (I have 13 subjects and 7 lessons everyday from 8:45 until around 4pm).
After that we went to buy my school slippers. Since I'm first year (tenth grade), the tread of my slippers are red. Second year students have yellow and third year students have green treads, so when someone sees me on the corridor they automatically know that the new exchange student is in the first year, and I also know which year they are in.
It was raining so the speeches of the ceremony were broadcasted through a speaker. I also had to introduce myself in a one minute long speech. I was extremely anxious but I think my voice was not shaking and when I finished all the teachers clapped and complimented me on my Japanese. Of course, reading from a paper is easy.
Soon after my homeroom teacher, a young maths teacher came to escort me to my homeroom. There, I introduced myself again, and I sat down to my table at the back of the class, next to the window. Anyways, there will be a new seating arrangement from next week and I asked my teacher to make me sit in the front because I'm basically blind.
Our homeroom teacher told us what will happen in the trimester and reminded us that despite of all the things that are going to happen, studying is the most important.
After, the class decided what are we going to do on the school festival (every class has to prepare something). There were some things that I didn't understand, but my classmates were helpful and they kept on explaining everything until they were sure that I understood everything. I talked with the girls but the boys were shy so I didn't get to talk to them.
After school, I went home and the journey again took more than an hour.
Apparently, according to Japanese standards, I'm cute. Whenever someone is looking at me in school, I bow and I wave, and everyone says 'kawaii' (cute). This makes me really shy and I cover my face with my hands, which looks even cuter to them and they keep on saying kawaii and it makes me even more shy. Vicious circle.